Miről szól a cserebogár?
Egy asszony, aki fel tudja sorolni, mi minden fontosabb neki, mint az, hogy ő adjon enni annak, akit szeret, hogy jelen legyen, amikor az ételt megkóstolja, mert arcáról azonnal le akarja olvasni, nem hiányzik-e neki belőle só vagy valami más fűszer – aki nő létére képes egy ilyen felsorolásra, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent szeretni.
A főzésben (…) van valami varázslat: a hozzávalók megválasztásában, a keverésben, a reszelésben, az olvasztásban, a töltésben, az ízesítésben, a régi könyvekből merített receptekben, a hagyományos háztartási eszközökben. Itt van például a mozsár, amelyben anyám háziasabb célokra törte meg a tömjént, és fűszereinek, aromáinak bonyolult árnyalatait földhözragadtabb, érzékibb varázslatnak rendelte alá. Engem részben az egész műveletsor mulandósága bűvöl el; mennyi szeretetteljes előkészület, mennyi művészi tudás és tapasztalat szorul egy pillanatokig tartó élvezetbe, amelyet a maga teljességében mindig csak a kevesek méltányolnak.
Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat. Azért vagyok az, mert utálom a növényeket.
A felfújtakon és süteményeken mindig meglátszik, ha a szakácsnő lelkiállapotával baj van.
A táplálék nem magától értetődő dolog. Először is akarni kell, aztán várni rá, és ha teljesül a kérés, minden esetben hálával, tisztelettel fogadni.
Az evolúcióra sok minden hat, de a legfontosabb az, hogy a mai ínyenc közönség és a mai fiatal séfek valami újat akarnak: természetes, gazdaságos, egészséges konyhát. És új ízeket.
Bármily egyszerű is az étel, a született szakácsot tévedhetetlenül föl lehet ismerni.
Egy olyan világban, ami odáig jutott, hogy a McDonald`s alacsony zsírtartalmú öntettel árulja a salátát, bármi megtörténhet.
Úgy kell élnie az embernek, hogy bármikor életben maradhat.
